Hatékony tanulás otthon a gyerekkel – 5+1 tipp, hogy könnyebb legyen

Ki ne szeretné, hogy gyermeke sikereket érjen el az óvodában vagy az iskolában? Ez azonban nem kizárólag az oktatók felelőssége. A hatékony tanulás és növekedés legfontosabb forrásaként – az intézményes kereteken túl – szülői segítségre is szükség van. Szülőként mi vagyunk a tanítók, az otthon pedig az első számú „iskola”. A szellemi, lelki és fizikai fejlődés alakításában elengedhetetlen a támogatásunk, hogy a gyermekünk ne csak az iskolapadban, hanem azon túl is boldogulni tudjon.

Mit tehetünk azért, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk a tanuláshoz? Hogyan alakíthatunk ki olyan környezetet, ahol gyermekünk szabadon bontogathatja a szárnyait? Íme 5+1 tipp, hogy könnyebb és gördülékenyebb legyen a tanulás.

hatékony tanulás

1. Érzelmi stabilitás mint nulladik lépés

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – írja Goethe, a 18–19. század fordulóján élt német író. Rohanó világunkban hajlamosak vagyunk arra fókuszálni, hogy gyermekünk számára stabil anyagi körülményeket teremtsünk, eközben pedig könnyen megfeledkezhetünk az egyik legjelentősebb dologról, amit adhatunk: az érzelmi biztonságról. Pszichológiailag bizonyított tény, hogy a kiegyensúlyozott felnőtti lét meghatározó eleme a szülők gyermekre gyakorolt érzelmi hatása a korai években. De mit is jelent ez tulajdonképpen?

Gondoskodjunk arról, hogy olyan fészket rakjunk, ahol gyermekünk bátran kifejezheti az érzelmeit, megértést, támaszt és segítséget kap részünkről. Ez nem csupán a felnőtté válás meghatározó eleme, de a hatékony tanulás, a szárnyalás feltétele is. 

2. Napi rutin kialakítása

Szabadon szárnyalni keretek között lehetséges. Bár első olvasatra ellentmondásosnak tűnhet, de gondoljunk csak bele: a közlekedési szabályok is a saját védelmünket hivatottak szolgálni. Ha mindenki saját belátása szerint száguldozhatna az utakon, az nem szabadsághoz, hanem katasztrófához vezetne. Mi, szülők is tapasztalhatjuk a saját életünkben, hogy a strukturált feladatvégzés könnyebben vezet eredményre, hamarabb érjük el céljainkat. 

hatékony tanulás

Gyermekeink számára kiemelten fontos, hogy olyan napi rutint alakítsunk ki a számukra, amelyek sarokpontokat jelentenek az életükben. Ha ezt megteremtjük, kiszámíthatóbbá válnak a mindennapjaik, nagyobb biztonságban érezhetik magukat és a tanulási folyamatok is akadálymentesebbé válhatnak. Figyeljünk az időbeosztásra, az egészséges, kiegyensúlyozott étrendre és az alvási szokásokra is. Utóbbi kialakításában egy korábbi cikkünk a segítségedre lehet. 

3. Házi feladatok ellenőrzése

Szülőként rengeteg teher nehezedik ránk – munkahelyi teendők, gyermeknevelés, kapcsolataink ápolása, financiális kihívások, háztartás, megfelelő időmenedzsment kialakítása stb. Hosszasan lehetne sorolni, de a lényeg: nem szabad félvállról vennünk ezt a látszólag egyszerűnek tűnő feladatot.

Támogassuk a tanárok munkáját, és kövessük nyomon a házi feladatokat, győződjünk meg arról, hogy el vannak végezve. Kérdezzük meg gyermekünket, hogy mi okoz nehézséget, szükség esetén segítsünk (de semmiképp ne oldjuk meg helyette). Ha megugorhatatlan probléma adódik a házi feladatok teljesítésében, konzultáljunk a tanárokkal. 

4. Mindennapos kommunikáció

Beszéljünk naponta gyermekünkkel arról, hogy mik az aktuális teendői, hogyan tud megbirkózni velük, milyen akadályokba ütközik, mire van szüksége a tanulási, iskolai folyamatokban, hogyan érzi magát. 

hatékony tanulás

Ha aktívan részt veszünk a mindennapjaikban, könnyebben vehetjük elejét az esetleges problémák kialakulásának, hamarabb orvosolhatjuk azokat, szorosabb érzelmi kapcsolatot alakíthatunk ki gyermekünkkel, és a hatékony tanulás is könnyebben lesz elérhető.

5. A hibázás lehetősége 

A következetesség a nevelés során nem egyenlő az állandó kontrollal és a vasszigorral. Hagyjuk meg gyermekünknek az elbukás és felállás lehetőségét az önálló fejlődés érdekében. Mellőzzük a görcsös maximalizmust, hiszen általa egy nem kívánatos teljesítménykényszert alakíthatunk ki a gyerekben.

Tanítsunk, de ne kioktassunk, vezessünk, de ne irányítsunk, tartsunk kereteket, de ne építsünk kalitkát! Minden gyereknek szüksége van saját mozgástérre ahhoz, hogy kibontakozhasson. Tartózkodjunk attól, hogy kizárólag a kitűnő tanulási eredmény függvényében határozzuk meg csemeténket saját magunk, és önmaga számára. Biztosítsunk teret a hibázásra és a jóvátételre. Bízzunk meg gyermekünkben.

+ 1 Szülővilág-tipp 

Varázsoljuk élménnyé a tanulást! Ha gyermekünkkel közösen játékos kihívásként tekintünk a tanulásra, sokkal könnyebb lesz jó eredményeket elérni. A kisiskolások szívesebben és hatékonyabban képesek tanulni, amennyiben a tantermi környezet és a tankönyvek mellett élményt nyújtó kiadványokon keresztül is lehetőséget kapnak az ismeretek elsajátítására. A 2021–22-es tanévben induló új Referenciaosztály-programunk, a ROP ’21 Fő célja a gyerekek tudásvágyának kielégítése, szórakoztatása, olvasóvá nevelése, a hatékony tanulás segítése az élménypedagógia lehetőségeit kihasználva.

Kíváncsi vagy, miről is szól bővebben? Hallgasd meg az alábbi videóbemutatónkat:

Megosztás: Facebook Twitter Viber

További cikkeink

Munkatársainkkal együtt hiszünk abban, hogy miközben tovább örökítjük értékrendünket a következő generációnak, fel is kell készítenünk őket az új ismeretek befogadására és a saját képességeik kibontakoztatására. A szülőkkel és pedagógusokkal felelősen együttműködve, a közös jövőnket építjük, egy minőségi élet lehetőségét megteremtve gyermekeink számára.

Még több cikk >>

Aktuális magazinjaink

Immár 20 éve készítünk izgalmas, szórakoztató magazinokat az 5-12 éves korosztály számára. Termékeink elsősorban a gyermekek szórakoztatását és fejlesztését segítik és egyaránt jól használhatóak mind családi körben, mind az oktatási intézményekben.

Lapozzon bele:

Graph-Art könyvajánló

Napjainkra a Graph-Art Magyarország piacvezető gyermekújság és könyvkiadójává vált: havonta az ismeretterjesztő, képességfejlesztő és szórakoztató kiadványokon túl 8 korosztályhoz igazított gyermekmagazint jelentetünk meg. Felelős kiadóként az alapötlettől a könyvtervezésen, szerkesztésen és az illusztráción át, egészen a tördelésig minden munkafolyamatot a saját munkatársainkkal végzünk el.

Ajánlott letöltések

Folyadékfogyasztás

4. osztály, Matematika, Mérések, geometria

Ismered az állatokat?

1. osztály, Környezetismeret, Állatvilág

Gondolkodó

1. osztály, Készségfejlesztés, Logika

J vagy ly?

4. osztály, Magyar, Nyelvtan, helyesírás

A szél

4. osztály, Magyar, Ismétlések, felmérők

Játék a szavakkal

4. osztály, Magyar, Nyelvtan, helyesírás

A kertben

3. osztály, Környezetismeret, Növényvilág

Még több letöltés >>

Intézménykereső

Országszerte több ezer óvodában és iskolában rendelhetőek meg a Graph-Art Lap- és Könyvkiadó Kft. magazinjai és aktuálisan forgalmazott könyvei. (A könyveket is annál a pedagógusnál lehet megrendelni, aki a Tappancs, a Tudorka, és a többi magazin rendeléseinek összeírásával foglalkozik.) Az értékesítés kizárólag tanintézményekben történik, és a terjesztési időszak szeptembertől júniusig (a tanév végéig) tart.

A kereséshez adja meg a települést és / vagy az irányítószámot:

További oldalaink