Viselkedésünk mozgatói a belső alapszükségletek. Speciálisan emberi alapszükséglet a tár­sas igény, vagyis a valakihez tartozás érzése, valamint az elismerés, mások megbecsülése és az önmegvalósítás iránti igény. Ha fiziológiai szükségleteink rendben vannak, ezek a további belső késztetések hajtanak, visznek bennünket előre. A számítógépes játékok jó része is ezekre az alapszükségletekre alapoz.

A valahová tartozás érzésének motívuma a kisiskolásoknál fokozatosan kiterjed a barátok, kortársak körére. A kapcsolatépítés sikertelensége esetén gyakran lesz póttárgy a számítógép, a chatelés. A gépen mindig találnak beszélgetőtársakat. Ez a kapcsolat azonban igen távol van a reális valóságtól, hiszen ezek az alkalmak a valóságos találkozásoknak csak töredékét adják. A chat-társak soha nem teljes mivoltukban vesznek részt a beszélgetésben. Nem látjuk az arcu­kat, nem halljuk a hangjukat, így nem lehetünk biztosak abban, hogy tényleg igaz, amit leírva látunk. Az internetes kapcsolatok persze azt az illúziót keltik, hogy mennyi barátja, támoga­tója van az egyénnek. A valóság az, hogy sokszor nagyon is magányosak és a valós kapcsola­tokban frusztráltak azok a gyerekek, akik folyamatosan a gépen beszélgetnek a való életben soha nem látott személyekkel.

A gyerekek csakúgy, mint a felnőttek, szeretik a kihívásokat. A kisiskolások, de később a kamaszok is teljesíteni akarnak. Miért? Mindenki átélte már, hogy óriási élmény, amikor egy­szer csak összeáll a korábbi tapasztalatok alapján a kép, és rájövünk valamire. Az úgynevezett „aha” élmény örömmel, boldogsággal jár.

Különösen a fiúknál figyelhető meg, hogy elmerülnek egy-egy online vagy kompetitív játékban, és egyre többet akarnak elérni. Itt mutatják meg, milyen ügyesek. A kiskamaszok között igen gyakori téma, ki milyen szinten van, ki milyen rangot kapott, ki ért el nála jobbat, és hogyan. Az online környezetben elért sikerek hasonló vagy talán nagyobb értékkel bírnak a gyerekek szá­mára, mint a valós életben elért eredmények. Ezek a teljesítmények komoly erőforrást jelent­hetnek, sőt gyakran a sérült önbizalom helyreállításában is szerepet játszhatnak. Előfordul, hogy ezekben a játékokban sem érnek el sikereket, frusztráltak lesznek, törnek-zúznak. Ilyenkor kife­jezetten káros lehet ez a fajta tevékenység, s akár az önbizalom rombolását is jelenti. A játék szórakozás jellege megszűnik, de a gyermek mégsem tudja abbahagyni. Újra és újra próbálko­zik. Ekkor fontos, hogy ott álljon a szülő mögötte, és kivegye ebből a reménytelen és értelmet­len helyzetből. Hívja el a gép mellől labdázni, biciklizni, sétálni.

Néha úgy tűnik, hogy a virtuális világban elért sikerek kárpótolnák azokat a gyerekeket, akik nem annyira ügyesek a focipályán. Ezenkívül az iskolában elszenvedett frusztrációk levezeté­sére is vannak már számítógépes játékok. A lövöldöző, szörnyeket leküzdő játékokban győzni tudnak, s kiutat találnak a kortársak között szerzett sérelmek levezetésére. Ez a csata azon­ban nagyon messze van a reális valóságtól, hiszen ilyen fokú agressziót csak a képernyőn lehet kiélni, a valóságban nem. Ha túl sokat játszik ilyesmit a gyermek, lassan feloldódnak a hatá­rai, megszűnik az időérzéke, s nem veszi észre, mi történik körülötte. Ha nem érzi már, hogy milyen sok idő telt el, ha nem érzi, hogy éhes, hogy álmos, beszippantja a virtuális világ. Ekkor már számítógépfüggőségről beszélünk.

A fenti veszélyek miatt a szülőknek nagyon fontos figyelni és beavatkozni, mielőtt kialakul a függőség. A szabadidőben, hétvégeken olyan programokat szervezzenek, amelyek kihívást jelentenek – hegymászás, biciklitúra –, és segítsék abban gyermeküket, hogy rendszeresen sportoljon. A rendszeresen sportoló gyerekek közösségben vannak, és nincs idejük arra, hogy elmerüljenek a virtuális világban. Segíthet még, ha a gyerekeket kérjük meg, hogy magyaráz­zák el a szüleiknek, nagyszüleiknek a számítógép, internet használatát, a játékok lényegét. Így valós térben, reális kapcsolatban vannak, együttműködnek, alkalmazkodnak, belehelyezked­nek a másik érzéseibe, gondolataiba, közösen oldanak meg problémákat.

Nem lehet és nem is kell tehát elzárni a gyerekeket a komputerektől, hiszen ezek fontos és nélkülözhetetlen segédeszközt, tudástárt jelentenek. A nyitott, kíváncsi, vidám, jó kapcsolat­teremtő képességekkel rendelkező gyerekek egészséges módon viszonyulnak a gépekhez és a kortársaikhoz. Napi beosztásukban tehát szükséges időt hagyni a virtuális világ megismeré­sére, de nem szabad őket ebben magukra hagyni.

 

Kálmán Marianna

klinikai gyermek szakpszichológus