Jót tesz az agynak, ha idegennyelvet tanulunk

Egy friss tanulmány szerint minél több idegennyelvet beszélünk, annál hatékonyabban dolgozza fel agyunk a tanulási folyamat során felhalmozott adatokat, és annál könnyebben reagál is azokra – derül ki a Helsinki Egyetem friss kutatásából.

A Scientific Report című szaklapban publikált anyag szerint a nyelvelsajátítás neuropszichológiai háttere egy viszonylag ismeretlen, feltérképezetlen terület ahhoz képest, hogy az egyéb agyi funkciókról mennyi mindent tudunk. A hiányosság forrása főként az, hogy a nyelvvel kapcsolatos funkciók nem tanulmányozhatók állatokon.

A boldogság olyan, mint a töri: meg lehet tanulni!

A Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke, Bagdi Bella által elindított Boldogságóra igazi sikertörténet: a programba bevont gyerekek számos pozitív változáson mentek keresztül. Az iskolás gyerekek számára tervezett, pozitív pszichológiára alapozott Boldogságóra hatékonyságát már tudományos kutatás is igazolja, vagyis a boldogság igenis tanítható és tanulható, és fantasztikus eredményeket lehet elérni a módszerrel.

undefined

Bagdi Bella életmódfejlesztő tréner, énekesnő 2014-ben indította el a Boldogságóra programot, amely eddig két tanévben, országos szinten segített a gyerekek képességeinek fejlesztésében. Több mint 1500 pedagógus bevonásával, 6000-nél is több gyerek kapott eddig lehetőséget az órákon való részvételre.

Mi a legfontosabb, ha kórházba kerül a gyermek?

A megfelelő szakellátás mellett a szülő megnyugtató jelenléte. A „Százezren az Anyák Házáért program” során készült egy hiánypótló online kutatás azzal a céllal, hogy valós képet kapjon arról, hogy a család a gyermekek kórházi tartózkodásának idején együtt tud-e lenni a gyermekkel a magyarországi kórházakban. A megkérdezettek többsége szerint a civil összefogás segíthet a problémán, de az állam szerepe a megoldásában megkerülhetetlen.

undefined

A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 91 százaléka hallott már a problémáról, háromnegyedük pedig súlyos gondnak tartotta azt. Csaknem minden válaszadó (94 százalék) támogatna egy olyan kezdeményezést, amely a gyógykezelés idejére szállást biztosítana a szülőknek, rászorultságuk alapján. 73 százalékuk pedig úgy ítélte meg, amennyiben az állam önállóan nem képes orvosolni a problémát, úgy azt a kórházi intézményekkel - adott esetben civil szervezeteket is bevonva - közösen kell megtennie.

Így lehet megakadályozni az internetfüggőséget a gyerekekben

A pszichológus tanácsa szerint közösen kell netezni, és nem elektronikus bébiszitternek használni a számítógépet a gyerekeknél.
Az internetfüggőség fokozatosan alakul ki, ezért fontos, hogy a gyermekek a szülővel együtt tanulják meg a világháló használatát, közös élményvilágot teremtve - tanácsolta Kalamár Hajnalka pszichológus az M1-en vasárnap reggel.

undefined

Veszélyes tévhit a 10 másodperces szabály

A legveszélyesebb mítoszok közé tartozik az ún. nevezett 10 másodperces szabály: a tévhit, hogy ha az ételt a földre ejtjük, még meg lehet enni, ha tíz másodpercen belül felemeljük. A szakemberek szerint ez a mítosz akár az életünkbe is kerülhet.

undefined

Háztartásunkban is számos kórokozó baktérium találhatunk, mint például az E.coli vagy a szalmonella. Ezek a baktériumok egyetlen másodperc törtrésze alatt átterjednek az ételre, így akár életveszélyest fenyegetést is jelenthetnek fogyasztás esetén. A szakemberek azt ajánlják, hogy ha a földre esik az étel, azonnal ki kell dobni.

Főoldal ← Régebbi bejegyzések