A tanítás, a fontosnak tartott információk átadása nem csupán az óvoda és az iskola feladata. A családi történetek, illemszabályok, erkölcsi és lelki értékek átadása, a különböző gyakorlati, praktikus ismeretek átadása (főzés, barkácsolás, állatok tartása, vásárlás) elsősorban a szülők dolga. A szülők tanítják meg közlekedni a gyerekeket, s a szülők dolga az is, hogy bevezessék csemetéjüket az egészségmegőrzés, a barátságok kialakítása, a szexualitás, a felelősségvállalás és a társadalmi együttélés szabályainak betartására vonatkozó ismeretek világába. Mikor? Gyakran hivatkoznak arra, hogy nagyon kevés időt tölt együtt a család.

A gyerekek napirendjéről érdeklődve kiderül, hogy igen sok gyerek a fürdés után tv-t néz, míg el nem alszik. Sokan a szülők ágyában, mások saját szobájukban az esti, egyáltalán nem kisiskolásoknak való műsorokon merülnek álomba. Hétvégente, délelőtt és este szintén a televízió veszi át a gyermekmegőrzés szerepét. „Ha nem szól a tv, hisztizik” – mondja az egyik szülő. Úgy tűnik, egyre gyakrabban átadják a szülők a nevelés, tanítás lehetőségét a televíziónak. Ezzel egyben kizárják magukat abból a csodálatos élményből, amit a felcseperedő gyermekek nyiladozó értelmét figyelve szerezhetnek meg. Nagyobb baj, hogy a televízióval nem lehet beszélgetni. Az igazi tanuláshoz a szülő és a gyerek közötti párbeszéd szükséges. A tv pedig éppen ettől fosztja meg a családokat.

Beszélgetni lehet a reggeli mellett, útközben az iskola felé haladva vagy hazafelé, vacsora közben illetve lefekvés előtt. A közös étkezések is alkalmat adnak arra, hogy megbeszéljük, kivel mi történt egész nap, milyen érzései vannak vagy voltak napközben, milyen gondolatai támadtak. A vacsora után akár órákig elüldögélhetünk, miközben megbeszélünk egy-egy problémát. Így alakul ki az összetartozás élménye, és az a tudás, hogy a család többi tagjának is fontos, hogy mi történt velem egész nap. Ha a vacsorát az esti műsorokhoz igazítják, félbeszakad vagy el sem kezdődik a beszélgetés, hiszen még a gyerekek is sietve esznek, hogy elérjék az esti programot. A tv-t néző gyerekek ahelyett, hogy a szülők értékrendjét sajátítanák el a párbeszéd során, a médiasztárok felszínes, mondvacsinált, a gyerekek számára még érthetetlen balhéit és torz értékrendjét figyelik. Félő, hogy nem a szülők lesznek a követendő modellek.

Sok kultúrában a lefekvés előtti időszakot tekintik a tanításra legalkalmasabbnak. A törzsi kultúrák anyái esténként ölbe veszik gyermekeiket a tűznél, és altatódalokat énekelnek nekik. Amikor pedig a férfiak hazatérnek a vadászatból, összegyűjtik a gyerekeket az esti tábortűznél, és történelmükről mesélnek nekik. Így aztán megnyugszanak, biztonságban érzik magukat, és a régi időkről álmodnak.

Modern világunkban ugyanezek a praktikák a legalkalmasabbak a nyugodt alvás kialakítására, de a tanításra is. A lefekvéskor minden gyerek, akit nem kábít el a televízió, kapkod a mese, a beszélgetés, az éneklés után, hiszen ezzel is húzhatják egy kicsit az elalvás idejét. Amikor mesélünk vagy felolvasunk nekik, beindul a fantáziájuk, és záporoznak a kérdések. Sok mindent kérdeznek, kutatják a dolgok miértjét. Néha nem is sikerül mindenre válaszolni. Ilyenkor megbeszélhetjük, hogy holnap délután vagy este utánanézünk a lexikonban vagy az interneten. De talán nem is a pontos tárgyi ismeret, sokkal inkább a saját értékrendünk közvetítése a fontos ezekben a beszélgetésekben.

Minden perc, amit a szülő a gyerekeivel tölt, alkalom lehet a tanításra, hiszen ilyenkor kölcsönösen kicseréljük gondolatainkat, beszámolunk érzéseinkről, tapasztalatainkról, vágyainkról, terveinkről és emlékeinkről. Ezek a percek a későbbi helytállás szempontjából a legértékesebb tudást közvetítik számukra.

Kálmán Marianna

klinikai gyermek-szakpszichológus