Könyvkereső

Napjainkra a Graph-Art Magyarország piacvezető gyermekújság és könyvkiadójává vált: havonta az ismeretterjesztő, képességfejlesztő és szórakoztató kiadványokon túl 8 korosztályhoz igazított gyermekmagazint jelentetünk meg. Felelős kiadóként az alapötlettől a könyvtervezésen, szerkesztésen és az illusztráción át, egészen a tördelésig minden munkafolyamatot a saját munkatársainkkal végzünk el.

A kereséshez kezdje el beírni a könyv címét:

Az étkezés körüli problémák pszichológusszemmel

Az étkezés körüli problémák pszichológusszemmel

Napjainkban igen gyakori, már az óvodáskorban is előkerülő gond az evészavar. Néhány gyerek keveset eszik, mások állandóan éhesek, testsúlygondjaik is vannak. Leggyakoribb probléma talán mégis a válogatás, az egysíkú táplálkozás. „Egész nap semmit nem eszik. Nem fogadja el az ételt az óvodában.” – panaszolja az egyik szülő. Kezdetben inkább valami kezdődő betegségre gondolunk, majd várjuk, hogy végre beszokik a kicsi az óvodába, és elfogadja, hogy ott is lehet jókat enni. Amikor azonban heteken, hónapokon át nem változik semmi, el kell gondolkodni, hogy mi is lehet az oka az étel visszautasításának.

Először mindig orvosi kivizsgálással kell kezdeni az okfeltárást. Ha minden lelet negatív, pszichológushoz fordulhat a szülő.

A tünetek ismertetését követően csaknem mindig kiderül, hogy azért a szülő és az óvónők szerint is éhező gyermek nem fogyott le, sőt többnyire igen jó kondiban van, mert otthon pótolja, amit egész nap nem kért. Anya is, apa is, nagymama is aggódik, így amikor találkoznak délután, már az óvodában a gyerek kezébe nyomnak egy Túró Rudit, egy kiflit, kakaós csigát vagy nyalókát. Gyakori, hogy amikor megérkezik a szülő a gyerekért, a köszönés után az első kérdés ez: Mit hoztál? Be lehet tanítani az egész óvodai csoportot erre, hiszen ha az egyik gyerek banánt majszolgat öltözködés közben, a másik is megkívánja, és követeli a szülőtől. Nehéz ilyenkor azt mondani, hogy „nem hoztam ennivalót, puszit hoztam.” Mi lehet ennek a gyakori jelenetnek az oka?

Az etetés és a szeretés szorosan összekapcsolódó fogalmak. Gyönyörű magyar nyelvünkben is kifejeződik ez: mennyiszer etet, mennyi szeretet. Talán a szoptatás időszakából vagy valami régebbi ősi tudásból, de fennmaradt ez az elv. Gondoljunk csak a nagy vendéglátásokra! Ha szívesen látunk egy vendéget, mi, magyarok jó kis lakomával ünnepeljük meg érkezését. Az étel visszautasítása pedig mintha a szeretetünk visszautasítása lenne. Rosszul címkézzük ezt az eseményt: Zokon esik, ha nem ízlik a háziasszony főztje, rossz érzés, ha a gyerek csak turkál az ennivalóban. Pedig lehet, hogy egyszerűen csak nem éhes, esetleg éppen arra a tápanyagra nincs szüksége, amit elé raknak. A gyerekek sokáig tudják, hogy mire van szükségük. Nem lehet őket túletetni, mert különben visszabukik belőlük az étel. Mégis sok felnőtt újra próbálkozik: „egyél még, egyél, mert nem nősz nagyra…” – biztatják a kicsit, s végül azon kapják magukat, hogy nincs már többé kontroll. Egész nap, bármikor, bármit tud enni, amit szeret, s bármikor tudja mondani, hogy nem kérem. Sok gyerek van, aki meg sem éhezik, mert folyamatosan van a gyomrában valami: édesség, chips, cukorka. S éppen amikor az ebéd az asztalon van, nem tud enni, mert nem éhes.

Ha az étel adása és elfogadása a családban valóban a szeretet kifejezésévé válik, előfordul, hogy a harag, a szülővel vagy az adott élethelyzettel szembeni ellenkezés éppen az étel visszautasításában vagy az étkezések körüli szertartásokban nyilvánul meg. Lehetséges, hogy a sikertelen óvodai beszokatás jelzése az étel visszautasítása. Máskor az állandó éhségérzet, a folyamatos evés formájában tiltakozik a gyermek az ellen, hogy egész napra el kell szakadnia szüleitől.

Többnyire persze ezek a problémák sokkal korábbi időszakra nyúlnak vissza. Az anya és a gyerek között kialakul egy játszma: a gyerek nem eszik, anya aggódni kezd, hogy esetleg nem jót főzött, vagy le fog fogyni a gyerek. Újabb ételt kínál, de a gyerek ezt sem kéri. Anya egyre jobban szorong, és próbál a gyerek kedvére tenni, aki rájön, hogy az evéssel, nem-evéssel jól lehet a szülőket manipulálni.

Mit tehetünk? Lehetőleg ne vigyen a szülő élelmiszert az oviba. A szeretet kifejezésének számos más módja van. Egy nagy ölelés, puszi, összebújás segít az egész napos feszültségek levezetésében. Ne szokassuk rá picikorban arra a gyerekeket, hogy enni kell, amikor valami feszültség van. Fontos következetesen betartani, hogy enni az asztalnál kell, és akkor, amikor itt van az étkezések ideje, amikor éhesek vagyunk. Nem helyes enni az utcán vagy a közértben, óvodai öltözőben. Törekedjünk rá, hogy mindig arra figyeljen a gyermekünk, amit csinál. Ha eszik, akkor legyen lehetősége átérezni az ízeket, megrágni, lenyelni a falatot. Ilyenkor ne legyen nála játék, ne nézzen közben tv-t, ne nézegessen könyvet, újságot. Csak ekkor van esély, hogy tudjon figyelni arra is, mikor lakik jól, mikor van tele a pocak.

A szeretetéhséget pedig sok beszélgetéssel, játékkal, szeretgetéssel, kirándulással, sétával, közös biciklizéssel lehet oltani, ami ráadásul még egészségesebb is, mint az édesség.

Kálmán Marianna

klinikai gyermek-szakpszichológus

Gyerekkönyvek már 1990 Forintért a Tudorkashopban!

Itt megtalálja a legcsodálatosabb mesekönyveket, amelyek segítenek fejlődni a gyermeknek a képességeiben és az önálló olvasásban. Talál képességfejlesztő kiadványokat, amelyek a gyermek fantáziáját és kreativitását fejlesztik. és nem utolsó sorban szórakoztató termékeket amik segítenek a gyermeknek pihenni és lazulni.

Fedezze fel a Tudorkashopban és találja meg a tökéletes könyveket és termékeket a gyermeknek!

Megosztás: Facebook Twitter Viber

Aktuális magazinjaink

Immár 20 éve készítünk izgalmas, szórakoztató magazinokat az 5-12 éves korosztály számára. Termékeink elsősorban a gyermekek szórakoztatását és fejlesztését segítik és egyaránt jól használhatóak mind családi körben, mind az oktatási intézményekben.

Lapozzon bele:

Graph-Art könyvajánló

Napjainkra a Graph-Art Magyarország piacvezető gyermekújság és könyvkiadójává vált: havonta az ismeretterjesztő, képességfejlesztő és szórakoztató kiadványokon túl 8 korosztályhoz igazított gyermekmagazint jelentetünk meg. Felelős kiadóként az alapötlettől a könyvtervezésen, szerkesztésen és az illusztráción át, egészen a tördelésig minden munkafolyamatot a saját munkatársainkkal végzünk el.

Ajánlott letöltések

Magyar konyha – Magyar szakács

3. osztály, Magyar, Fogalmazás

Labirintus

1. osztály, Készségfejlesztés, Labirintus

Suli-logi

3. osztály, Készségfejlesztés, Logika

Lépegető

4. osztály, Matematika, Műveletek 10000-ig

Csupa 3 betűs

1. osztály, Magyar, Olvasás

A fekete tulipán titka

3. osztály, Matematika, Műveletek 1000-ig

Év végi felmérő

4. osztály, Magyar, Ismétlések, felmérők, Olvasás, szövegértés

Még több letöltés >>

Intézménykereső

Országszerte több ezer óvodában és iskolában rendelhetőek meg a Graph-Art Lap- és Könyvkiadó Kft. magazinjai és aktuálisan forgalmazott könyvei. (A könyveket is annál a pedagógusnál lehet megrendelni, aki a Tappancs, a Tudorka, és a többi magazin rendeléseinek összeírásával foglalkozik.) Az értékesítés kizárólag tanintézményekben történik, és a terjesztési időszak szeptembertől júniusig (a tanév végéig) tart.

A kereséshez adja meg a települést és / vagy az irányítószámot:

További oldalaink